Ha belegondolom, hányszor is hallom, hogy ezt ugyan nem fogom megcsinálni! Méghozzá a fiatal felnőtt korosztálytól!
Nem fogják kihagyni az energiaitalukat reggelente, nem hoznak bögrét a kávéautomatához, mert azt utána el is kell mosni, nem fogják papír (ne adj isten, textilszalvétába) csomagoltatni a tízóraijukat, mert azzal sok a macera,stb.
De mástól is hallom, hogy nem fog kézzel mosogatni, de ha megteszi is folyó vízben fogja csinálni. Nem vásárol nagy csomagolásban, nem tölti újra, inkább újat vesz, nem fog főzni, nem fog ezt, azt meg amazt, mert...
... és itt jönnek a kifogások garmadájával. Annyival, hogy leírni is sok, de a meghallgatásából is elegem van időnként. Na meg minek is próbáljam meggyőzni őket?
De azért időnként elkeseredem. Ahogy viselkednek, az az igazi tanult tehetetlenség. Ha ugyanis valaki nem akar tenni semmit azért, hogy jó pár forinttal több maradjon a zsebében, vajon tud-e tenni akkor, ha a jutalom olyan távoli és megfoghatatlan, mint az emberiség fennmaradása, vagy a tiszta környezet?
Szerencsére jópáran vannak az utóbbi csoportban is.
De igaza van Gerzson Évának: a munkára való nevelést a családban kell elkezdeni.
Hogy mi a jutalom érte? Épp olyan megfoghatatlan dolgok, mint az erősödés, a kitartás, az önbizalom növekedése, sőt! Az iskolai jegyek közvetett javulása. A jövőbeni vastagabb pénztárcáról, szélesebb lehetőségekről nem is beszélve.
Ám a környezet is jól jár egy olyan emberpalántával, aki beszáll a családi munkába: neki nem fog derogálni, ha a szemetét el kell vinnie a szemetesig, vagy éppen a zöldborsót a környezetbarátabb, de kicsit nehezebb csomagolásban kell hazacipelnie.
Szóval a környezetvédelem és a bolygó védelmének első lépése a családban rejlik: abban a családban, amelyik megtanítja a gyerekeket becsülni a munkát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése