Hát, mozgalmas egy nyaram volt, az ősz eddig eltelt ideje alatt sem unatkoztam, lóg a nyelvem. Annyira, hogy még a netre is alig jutottam fel, pedig az új albérletben már van. Igen új munkahely (súlyosbítva az előzőtől való meglehetősen csúnya elválással, ami nem rajtam múlt), új város (Aszódról Budapestre) és új meló (végre laborban lehetek!!!).
A kétlakiságnak vannak előnyei, az előző években már kitapasztaltam. Hátránya viszont, hogy két számológépre van szükségem, mert mindig elfelejtem azt az egyet hurcolni. Apróság, nemdebár?
Annyira nem is. Tudom, filléres cuccnak tűnik, és mekkora kínálat van belőlük! Csak nem írják meg a gyerek helyett a dolgozatot, de lassacskán már az is kapható... Mégis mi bajom van vele?
A legtöbb gépnek rossz az algoritmusa. Magyarul nem lehet velük folyamatosan számolni. Különös dolog, de az egysoros gépek erre alkalmasabbak, mint a mostani ezer funkciós csodák. Van olyan, amelyik törtben írja ki a végeredményt, és mindig át kell váltani tizedes alakra. A második óra után a legtöbb gyerek sírógörcsöt kap tőle, és végeredményben megutálja a matematikát. Még nem jöttem rá, hogy lehet tartósan átprogramozni. Hogy aztán a négyzetre emeléssel és agyökvonás nehézségeivel ne is foglalkozzunk, de a hatványozás és logaritmus váltása miatti hajtépéseket meg se említsem. Megérte jó drágán megvenni?
Szóval vennem kellett másik gépet, és ennek köszönhetően meglehetősen stabil elképzelésekkel mentem el vásárolni. Hogy aztán fogcsikorgatva, de kikössek egy kétsoros Sharp gépnél. Egyszerűen nem lehetett olyan egysoros gépet kapni, ami tudományos számolásra alkalmas volt. A táblázatokból meg macerás keresgélni a szinuszértékeket. Megvettem. Az óráim után én is sírva fakadtam. Egyszerűen agyament algoritmusa volt. Aztán sikerült belőle egysorosat kapni, azzal már egész elégedett voltam, a kétsoros meg maradt a gyerekeknek, akik nem hoztak gépet órára.
Egyszerre ment ki belőlük a kraft. Elemcsere. Hüpp. Ahhoz ugyanis, hogy kicseréljem bennük az elemet, le kellett csavarozni a hátulját. A teljes hátulját. A gyerekek tapasztalataiból már okultam, hogy óráshoz vigyem, mert gyakorlatilag minden ilyen típusú gépnél nagy az esélye, hogy az elemcsere után tönkremegy a gép (eddig 17 gépből 1 élte túl, de ez csak a saját felmérésem. Lehet, hogy Magyarországra csak hibás gépeket hoznak?). Oké, elballagtam az óráshoz elemmel együtt a két gép elemcseréje kétezer forint volt. Otthon már nem működtek. Vittem vissza az óráshoz, megerősítette a tapasztalataimat, és a boltot javasolta. Az egyik gép még garanciás volt, már írták is volna a papírt, majd kijelentették, hogy mivel én kinyitottam a gépet, elestem a garanciától! Az nem volt érv, hogy másképp hogy cseréltem volna benne elemet? Ügyes...határozottan ügyes.
Apukám próbált vigasztalni, hogy ne dühöngjek. Képzeljem el, hogy egy ilyen gépért az a szerencsétlen kínai, aki a gyártósoron dolgozik, kap egy kanál rizst. Hányat kell neki összerakni, hogy jóllakjon? Persze, hogy sok a hibás, és mindenki (a vásárlón kívül) abban érdekelt, hogy minél többet vegyünk belőle. Az pedig csak úgy megy, hogy ha minél hamarabb tönkremegy.
Na, ezen felszívva magam, már egy kevésbé ismert márkás, olcsóbb gépet gépet választottam, még mindig rendes boltban. Egy Ronix gépet vettem, az elemcsere a teljes hátlap leszerelése nélkül megoldható, sőt! Nem is gombelemmel megy, hanem mini ceruzával, tehát tovább tart. Az algoritmusában akadtak idegesítő különlegességek, de elviselhető volt. Ugyanis tönkrement. Írd és mond, fél évig bírta. Plusz három nap. Emiatt aztán nem érvényesíthetem a garanciát, pedig a dobozára két év garancia van ráírva! Esetleg elküldik az óráshoz, amit érezzek megtiszteltetésnek! Ez a bolt részéről gáláns ajánlat.
Hát, azok után, hogy egy rakat pénzre levágtak eddig is, valahogy nem érzem gálánsnak az ajánlatot. Inkább egy hatalmas átverésnek. Mert ugye a garanciális idő lejárta után a javíttatás teljes költségét nekem kellene állnom!
Azt már nem! Inkább veszek egy kínai gépet a bolti ár negyedéért. Ha csak mindegyik fél évig bírja, és ki kell dobnom, akkor is másfél év használat ingyen van. De ezt is csak a piacon vagyok hajlandó venni. Az ottani árus legalább megdolgozik a pénzéért, nem egy boltban kimanikűrözötten vértől csepegő vigyorral vág át. Amúgy is mindketten tisztában vagyunk vele, hogy gagyit árul és gagyit veszek. Legalább tiszta a helyzet.
Persze, nem szeretem az ilyet. Mert ugye vedd meg, dobd el, és vedd a következőt, ez a fogyasztói társadalom mottója. Az eredménye meg?
Rengeteg elektronikai hulladék:
Bár persze nem nálunk, ugye, mert importáljuk a hulladékunkat nálunk kevésbé szerencsés államokba, ahol az egészségvédelem egyenlő a nullával:
Mindez ennyi nemesfémért:
Hát mit mondjak. Dilemma a köbön. Ezt nem akarom. Nem akarok hozzájárulni, hogy ezeknek az embereknek tönkretegyék az életét, az egészségét, és pluszban a környezetüket.
Így felmentem a netre (az én eszem is megáll, hogy ilyen apróságot, mint a számológép a neten keresgélek!), és megkerestem a jó kis gépem gyártóját. (Ha valakit érdekel, Texas Instruments, és 22 éve vettem.) Hát, meglepődtem, hogy a kedvencem már múzeumi darab lett. Azt biztos, egy remekbe szabott, kellemes felhasználhatóságú, jó algoritmusú gép, megérdemli, hogy mutogassák. Csendesen megjegyzem: gyártani esetleg nem akarják újra? Vásárolnék belőle. Írtam nekik, hátha pár darab még fellelhető.
A remény hal meg utoljára.
/www.vital.de/sites/vital/files/images/frucht-joghurt.jpg)
